Főzz szívből!

Emocionális gasztronómia Kocsis Bálinttól

Csak azoknak, akik komolyan gondolják!

2016. február 08. 11:11 - Kocsis Bálint

Azonnal alkalmazható ötletek az eredményes életmódváltáshoz!

Szeretettel Üdvözöllek!

Sok visszajelzést, köszönő levelet kaptam azoktól, akiknek az életmódváltásában az elmúlt időszakban részt tudtam venni. Egyeseknek az étkezését, ételkészítési szokásait alakítottuk át, míg mások újabb szokásokat sajátítottak el a segítségemmel. Nagyszerű érzés látni az átalakulásokat és olvasni a pozitív visszajelzéseket.

cropp_mindmegette_kb.jpgMinden esetben csak azokat a számomra már bevált módszereket osztottam meg velük, melyek eredményeként lefogytam 20 kilót, 20 év után leraktam a cigarettát, majd a húst és a kávét is. Ma már másik szemüvegen keresztül látom a világot, miközben lecserélődött a baráti köröm és legyőztem egy számomra rémisztő betegséget is.Sok embert sikerült példámmal inspirálnom és támogatnom a változáshoz vezető úton.

Ugyanazt a tematikát követjük velük, amit akkor én saját költségemen megtanultam és elsajátítottam. Csak azokat a módszereket és recepteket adom át az igazán változni akaró embereknek, melyekben teljes mértékig hiszek.

Ígérem, hogy úgy tudod átalakítani az étkezéseidet, szokásaidat, hogy nem kell lemondanod az izgalmas ízekről sem, sőt emellett számos új felismeréssel leszel gazdagabb. Tanulj azon emberek példájából, akik már megcsinálták és valóban saját forrásból származó tudást osztanak meg Veled.

Számos könyvet elolvastam a témában és még ennél is több hibát követtem el, mire sikeresen alkalmaztam a tanultakat a saját életemben.Rengeteg elpazarolt időtől, sikertelen próbálkozástól óvom meg azokat, akik követik a tőlem tanultakat.

A közelmúltban összegyűjtöttem és kidolgoztam egy hónapra lebontott, 30 napos tematikát. A témakörök kizárólag a számomra kipróbált és működő módszereket tartalmazzák, melyek 30 egymást követő videó tanításban osztok meg azokkal, akik valóban akarnak változtatni az életmódjukon.

Véleményem szerint a januári fogadalom dömping már lassan véget ért, legtöbben már fel is adták a bevállalt dolgokat. Sokan voltak, akik az év első napjaiban lelkesen vették fel a futócipőt, de mindig eljön az az esős, hűvös időjárás, amikor valahogy nehezebb a soron következő edzésre elindulni. Elérkezik az a nap, amikor hatalmas a kísértés, hogy feladjuk és csak egy 'kicsit' újra a régi kerékvágásba zökkenjünk vissza. Ismerős a szitu? 

Na ez a 30 napos videó tréning nem nekik szól.

Azoknak állítottam össze, akik komolyan gondolják, hogy jobb életet teremtenek maguknak, és ezért tenni is hajlandóak. Nem az számít, hogy milyen áron, hanem eldöntik, hogy lefogynak bizonyos kilót, leteszik a cigarettát vagy átalakítják étkezésüket.

Ha nekem sikerült váltanom, akkor nekik is sikerülni fog.Végig ott leszek melletted, támogatlak a nehezebb időszakokban majd, mert bizony azok is lesznek. 

Hamarosan nyilvánosan elérhetővé teszem az első 3 videót, ami segít megtenni a kezdeti lépéseket egy szebb és tudatosabb élet felé.

Javaslom, hogy elöljáróként iratkozz addig fel a www.kocsisbalint.hu oldalon levő 3 életmódváltó receptre, hogy te is majd elsőként értesülj a hamarosan érkező videókról is.

Ha érzed, hogy valami nincs rendben a közérzeteddel, ha egyszerűen jobban akarod érezni magad, akkor szeretettel várlak a körünkben. 

Szeretettel várlak:

kocsis_balint_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása