Főzz szívből!

Emocionális gasztronómia Kocsis Bálinttól

Ízek és érzések a múlt hétről.

2015. október 25. 17:59 - Kocsis Bálint

Az elmúlt két hétre sok mindent mondhatnék, de azt, hogy unalmas és eseménytelen, azt biztosan nem.

Tartottam gasztronómiai előadást és bemutatót több helyszínen, többek közt egy vendéglátóipari iskolában, a
leendő szakácsoknak, vendéglátós szakembereknek, valamint az ő oktatóiknak és tanáraiknak is.

Mit mondjak, érdekes érzés volt szétrúgni, két lábbal taposni azt az oktatási anyagot, amivel a mai szakács, felszolgáló tanulóink fejét tömik-mindezt persze a tanári kar füle hallatára mondtam el, számítva arra, hogy nemtetszésüket fejezik majd ki felém. Meglepő módon nem így történt, hanem tisztelettel megköszönték azt a tudásanyagot, amit tőlem, kaptak, az elmondásuk szerint tartottam egy, sajnos görbe tükröt eléjük.

Nemrég elgondolkodtam azon, hogy egy-egy ilyen előadáson, bemutatón keresztül hány ember életére is vagyok hatással. Az életükön, életmódjukon változtatni akarók, betegségből kilábalók, nagy "ráébredők" visszajelzései, levelei adják számomra a legtöbb megerősítést, hogy mennem kell tovább, és szükség van erre a szolgálatra.


m10_logo.jpg

Napokban megtartottuk az első olyan Élményvacsoránkat, amit a CSIKOS íz kreációira építettünk fel. A Fórisch Zsolt nevével fémjelzett M10 étterem (www.m10etterem.hu) és konyha adta a helyszínt a nem szokványos estnek.

Zsolt volt az, aki a menüsor közös megálmodása után beszerezte az alapanyagokat, időt és fáradtságot nem kímélve telefonált, intézkedett, hogy a menühöz szükséges pak choy, borjúmáj, aszalt szamóca időre beérkezzen  a konyhára. ( kacsáért és paszternákért külön köszönet neki, nagyszerű textúra került  a tányérra.)

Antival még nyáron találkoztunk, megkóstolta a CSIKOS ízeit, váltottunk pár szót és hamar létrejött a sokat emlegetett kémia, szakmailag biztosan. Ő is azok közé tartozik, akik szerint a CSIKOS nem egy egyszerű lekvár-csupán még nincs rá jobb kifejezés jelenleg a magyar nyelvben.

Akkor megfogadtuk, hogy szervezünk egy közös borestet az ő kézműves borai (www.pincearon.hu) és az általam készített CSIKOS íz kreációkkal karöltve.

Szeptemberben szólt Anti, hogy megismert egy erre a célra nagyon megfelelő helyet, melynek a konyháját egy olyan séf vezeti, aki nyitott erre az új megközelítésben rendezett élményvacsorára.

 

foto_1.JPG

Nagyszerű élmény volt, hogy ezúttal nem a konyhában dolgozva járultam hozzá az esthez, hanem a vendégek előtt előadva a CSIKOS sztorijáról, magamról, pályafutásomról mesélve tudtam bemutatni azt a gondolkodást amit ami miatt annyian keresnek meg minket mostanában.

A borok bemutatása után külön-külön megkóstoltuk a CSIKOS íz kombókat, melyeket a lekvárokkal készült fogások követtek. Írhatnék itt részletes beszámolót a menüről, az ízek összhangjáról, de sokkal fontosabbnak tartom elmondani azt, hogy tényleg jó volt így csapatként valami újat, eddig nem létező dolgot létrehozni és nézni a sok meglepett arcot és csillogó szemeket az asztaloknál.

Anti egy elhivatott szakember, végtelen alázattal és tisztelettel beszél azokról a borászokról, akiket ezen az esten ő képviselt a vendégek előtt, úgy gondolom szerencsések voltak, akiknek a borai ezen az esten felszolgálásra kerülhettek általa.

 


kovacs_anti_kb.jpgEgy szó mint száz, hálás vagyok az egész M10 csapatának, Zsoltnak és Antinak az élményért.Sok új gondolat és ötlet fogalmazódott meg, mert a CSIKOS még nekem is tudott újat adni. Folytatás lesz az már biztos, de erről még nem szeretnénk beszélni, szervezés alatt van egy további olyan Élményvacsora, ami biztosan nagy port fog felkavarni majd. 

 

A fentiek után volt még egy rendezvény, ami egy zárt körű, kis létszámú csapatnak jött létre egy varázslatos, már-már mesebeli,  erdei vendégházban.

Egy kedves barátom a következő kéréssel fordult hozzám a közelmúltban:

-Bálint, van egy 12 fős céltudatos és nagyszerű csapatom, akiket kissé össze kellene rázni "energetikailag. "

Erről tényleg csak annyit írnék, hogy egy nagyon megindító és izgalmas este kerekedett belőle, ami még most is kitölti a gondolataimat. Sok felismerést, mély érzéseket és gondolatokat éltünk meg együtt, miközben egy olyan menüsort készítettünk el, amiről nehéz lenne pár szóban beszámolni. Paradigmaváltás volt a javából sokunknál, úgy gondolom.

Jó így visszanézni, mert sok olyan magot ültettünk el ismét, aminek az eredményét még sokan fogják élvezni.

A következő napok tervezéssel fognak telni, új ízek, új élmények kerülnek a CSIKOS üvegekbe. A fűszereké, kísérletezésé lesz a főszerep, mert olyan karácsonyi és ünnepi ízeket fogunk készíteni Nektek, melyekkel biztosan mosolyt csalhattok szeretteitek arcára.

Üdvözöllek, innen a Balaton partjáról, szeretettel kívánom, hogy mindig érezd jól magad:

kocsis_balint_1.jpg